Nagygörbő

 

 

Nagygörbő 202 lelkes kis település.

A települést először Szent István említi meg, amikor Curbu néven a zalavári apátság tizedszedő helyévé teszi.

A Kovácsi-hegy lábánál bújik meg a falu szőlőhegyekkel övezve.

A falu közepén, a kis dombocskán álló templom uralja a faluképet.

A falu főutcája elvezet a gyönyörű parkban megbúvó Tolnay-kúriához, amit a közelmúltban az önkormányzatnak sikerült eredeti szépségében rekonstruálnia.

Tovább sétálva a Gelencsér-kút tiszta hűsítő vize jelent felüdülést a turisták számára.

A kirándulni vágyók vonzó környezetben ismerkedhetnek meg a Magyarországon egyedülálló természeti értékeket képviselő kovácsi-hegyi bazaltképződményekkel, valamint Európa legnagyobb sziklafolyosójával.

A Kovácsi-hegy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védett természeti értéke.

A turistautakon barangolva találkozhatunk a természet apró szépségeivel, egy-egy idős fával, madarakkal, az erdő vadjaival.

 

Szociológiai jellemzők:

A lakosság száma folyamatosan csökken, a településen élők átlagéletkora növekszik.

Községben nincs intézményhálózat a gyermekek óvodába és általános iskolába a közeli településekre utaznak.

A település közigazgatási ügyeit az óhídi körjegyzőség látja el.

 

Két élelmiszerbolt, egy kis vendéglő szolgálja a lakosokat.

A lakások egészséges ivóvízzel, földgázzal és telefonnal ellátottak a településen.

 

A Kovácsi-hegy és a bazaltutca kialakulása:

A Kovácsi-hegycsoport alapját felső-pannon homok és agyagos homok rétegek képezik. A Vindornyai- és Marcal-medence süllyedése következtében meginduló vulkáni tevékenység a homokrétegekre átlagosan 25-35 m vastagságú bazalttakarót („bazalt-lepényt”) terített. A bazaltot és a hegylábakat alkotó homokot a legtöbb helyen lösz borítja, melyet az utolsó jégkorszak szelei szállítottak ide.

A bazalttakaró peremé legtöbb helyen bazalt-omladékból álló törmelék található, a hegycsoport nyugati és délnyugati oldalain pedig a perem suvadásos letörése sajátos geológiai képződményt hozott létre: az ún. „bazaltutcát” vagy népi nevén „kőárkot”.

Keletkezését azzal magyarázzák, hogy az északi-, észak-keleti szelek kifújták a bazalttakaró széle alól az alapját képző homokot, aminek eredményeként a hatalmas kőtömbök függőleges repedések mentén kibillentek, és így nemegyszer több párhuzamos „utcát” is kialakítottak. A bazaltutcából számos barlangszerű üreg is nyílik, köztük leghíresebb a Vadlány-lik.

A bazaltutca mára  a szomszédos bánya erőteljes működése következtében több szakaszon betemetődött és sziklái ledőltek, mégis megmaradt eredeti szépségében annak északi több száz méter hosszú szakasza, mely jelenleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett része.

 

A Vadleány-barlangról

A barlang a bazaltutcával egyidőben keletkezett. A kibillenés és a suvadás mozgása következtében a bazaltutca árkával párhuzamos és arra merőleges repedések jöttek létre. Egy ilyen, bazaltutcára merőleges repedés nyomán született meg a Vadlánylik-barlang. Számos állat talált itt lakó- és búvóhelyet, melyek közül talán legérdekesebbek az éjszaka aktív denevérek. A szoba vak kürtje alatt felhalmozott guanó jelenlétük bizonyítéka. E barlang különleges helyet foglal el a környék barlangjai sorában, mert méretei, beosztása, „komfortos hatása” alkalmassá tehették, még ha időszakosan is, hogy lakóhelyül is szolgáljon.

Utoljára a német megszállás- nyilas időkben használták, majd később, Rákosi Mátyás beszolgáltatási rendszere alatt a környéken élő parasztok terményeiket rejtették itt el. Népi elnevezései, úgy, mint: Vadlán-lik, Vindornyaszőlősi Vadlánlik, Savanyú Jóska tanyája, Savanyú Jóska barlangja mind arra utal, hogy bizonyosan akadtak, akiknek hosszabb-rövidebb időre hajlékul szolgált. Hosszú időn keresztül beszéltek az emberek egy történetet, amely mondaként maradt ránk egy leányról, s amelyet Horváth Elek plébános jegyzett fel:

„Van ezen a hegynek egy benyílója a sziklaországba, ahová bebocsájtkozva az ember egy barlangot talál, amelynek a berendezése tényleg emberi munkára vall Van a barlangban valóságos kőtűzhely, kőágy, kőasztal, kőpad…

Egy feltűnően szép leány szerelmes lett egy szegény legénybe, akiért élt-halt. Mikor a lány szülői rájöttek idilljére, mindent megtettek, hogy ezt a szerelmet csírájában elfojtsák.

Sőt alattomban a lányt fölbíztatták, hogy csak hívja meg kedvesét, hadd lássák a legény derék voltát és látván őt a házasságba beleegyezzenek. A leány, akit éjente szokott kedvese felkeresni, felbíztatta kedvesét a szülők szerető látogatására. A gyanútlan leány így lépre csalta kedvesét. A leány apja vendégül fogadva a legényt dúsan megvendégelte és amikor már mámorosak voltak, kicsalta, hogy hadd mutassa be istállója gazdagságát. Kiérve az istállóba, az ott elbújtatott zsandárokkal elfogatta, láncra verette és az urak kezeibe adta. Ez az eset a leányt annyira megviselte, hogy beleőrült fájdalmába. Elbújdosott és soha többé nem látták.

Csak esténként hallották a környék lakói a bánatos leányéneket…”